Dobsa Ági kedves, közvetlen, lelkes, de ha kell harcias is, aki egy kihívásnak köszönhetően lett #dontpanic diák először Érden, majd Győrben. Pre-Intermediate szinten kezdte, ma már Upper-Intermediate szintű hallgató és aki ismeri Ágit, annak egy szemernyi kétsége sincs afelől, hogy meg sem áll egészen az Advanced szintig.

Mit kell tudnunk rólad, mesélnél magadról?

Dobsa Ágnesnek hívnak, de jobban szeretem ha Áginak szólítanak. Az olyan közvetlenebb, mint amilyen én magam is vagyok.  Szabadidőmben sokat olvasok, most már angolul is természetesen, valamint heti háromszor-négyszer thai boksz edzésekre járok. Szóval a fránya phrasel verb-ök, idiómák és egyéb fincsiségek reszkessenek tőlem, ha kötözködni mernének, mert elég szép horgosokat tudok ütni.

Milyen kapcsolatban voltál az angol nyelvvel, mielőtt megismerkedtél a Don’t Panic Angollal? 

Az igazat megvallva, sosem fektettem bele annyi energiát az iskolás éveim során a nyelvtanulásba, mint amennyit kellett volna. Mindig csak halogattam, és mondogattam magamnak, hogy majd az egyetemi éveim alatt megszerzem a nyelvvizsgám és kész.

Aztán jött egy fordulópont. Mi motivált, mi vett rá mégis az angoltanulásra?

Az évek múlásával egyre többször fordult elő olyan szituáció, amiből a barátaimnak kellett kihúzni, mert például a külföldi nyaralás során nem értettem meg amit kérdeztek tőlem, vagy ha mégis, össze-vissza dadogtam csak. De volt még egyéb más érdekes pillanatom is, ami nem nevezhető jónak.


Úgy éreztem, hogy kezd egyre cikisebb lenni a helyzetem.


Egy kihívásnak köszönhetően kerültél a Don’t Panic Angol érdi, majd győri nyelviskolájába. Elmeséled hogy lettél nempánikoló?

Egyik alkalommal amikor az unokatesómnál voltam, mesélt egy kihívásról. Pontosan nem emlékszem rá, de videós verseny volt, amit sikerült neki megnyernie és cserébe kapott egy online tananyagot ajándékba. Mikor mesélt a suliról – akkor még online oktatás volt csak – olyan sok pozitív dolgot mondott róla és ahogy beleélte magát, kezdte felkelteni az érdeklődésemet, így rástartoltam én is. Nem akartam elhinni, hogy létezik olyan, hogy önfeledten nyelvet tanulni. Kizárt. De örülök a tévedésemnek.
Folyamatosan kutakodtam a Don’t Panic Angol után és aztán jött a lehetőség, Érden nyílt egy Don’t Panic Angol Nyelviskola, így gondoltam megpróbálom azt. Komáromból heti kétszer, két hónapon keresztül vonatoztam Érdre. Itt jöhetne is a kérdés, hogy miért vállaltam, mert valljuk be, többet utaztam, mint amennyit órán voltam, de nem érdekelt. Mindig feltöltődve, vigyorgósan, várva a következő alkalmat mentem haza.


Végre elkezdtem élvezni az angol tanulást.
Igaz, csak két hónapot tudtam járni, mert közbejött egy munkalehetőség, de többet tanultam és fejlődtem a két hónap alatt, mint bármikor máskor és ezt Juba-Nagy Ágnesnek köszönhettem.

Aztán megnyílt a győri Don’t Panic Angol Nyelviskola…

Igen,  2019. szeptemberében megtörtént a csoda, vagyis számomra egy csoda volt az, hogy Győrben is nyílt végre iskola. Boldogan, de végtelen nyugalommal iratkoztam be, mert tudtam, hogy jó helyen vagyok. Itt végre megtanulhatok angolul. Jó oké, vannak nyereményjátékok, bulis események, de számomra a lényeg, a tanárok szeretete, törődése volt, mert mindig motiváltak. Ha bármi problémával, kérdéssel, óhajjal fordultam Nacsa Krisztához, Béres Bettinához vagy Nácsa Lászlóhoz mindig a segítségemre siettek. Nélkülük biztos nem tartanék ott, ahol most vagyok. Hisz tudják, mennyire túlgondolom vagy rástresszelek dolgokra, de sosem hagytak elveszni. 🙂
Ezt az is bizonyítja, hogy Pre-Intermediate szinten kezdtem el az óráimat, amit három hónap után felváltott az Intermediate. Most pedig végre megint szintet léphettem, szeptembertől már Upper-Intermediate szinten folytatom pályafutásom és meg sem állok az Advanced szintig.

Ági minden értelemben szereti a kihívásokat és gond nélkül meg is küzd velük. Szorgalmának és hozzáállásának köszönhetően már a második szintlépésen is túl van, ezzel pedig egyre közelebb és közelebb kerül a céljaihoz.
Ha te is szeretnéd végre valóra váltani az álmod és büszkén, magabiztosan angolul beszélni, a www.dontpanicnyelviskola.com oldalon keresd meg a hozzád legközelebb eső Don’t Panic Nyelviskolát, hogy rövidesen a te sikereidről  is beszámolhassunk.

Már egy ideje a diákunk vagy és szeretnéd világgá kürtölni mennyit fejlődtél és büszkén mesélnél magadról?
Sok szeretettel várjuk leveled a monika.emberovics@dontpanicnyelviskola.com címen.