Sikersztori sorozat:
Osziczki Tamás

Sokan azt gondolják, hogy a folyékony angol beszédig évtizedeken át vezet az út. Szeretnénk neked bemutatni, hogy akár 1-1,5 év leforgása alatt meddig juthatsz el az ingatag, újrakezdő szinttől a magabiztos, folyékony beszédig.
Ma egy olyan esettanulmányt hoztunk neked, amiben megmutatjuk, fókuszált beszédfejlesztéssel sokkal hamarabb elérheted a célod, mint azt gondolnád.

Osziczki Tamás örökös újrakezdőként indult, mára könnyedén diskurál bármilyen hétköznapi témában. Osziczki Tamás a Don’t Panic nyelviskola hallgatója, aki megosztotta velünk nyelvtanulási útját és a közben megélt változásokat.

(Megjegyzés: Ott voltam a szintfelmérőjén, amikor beiratkozott hozzánk. 3 szavas mondatokat tudott alkotni, azokat is nagyon lassan és nehezen. Majd néhány hónap múlva… – Olvasd el vagy nézd meg a videót és megtudod te is.)

Hogy indult a kapcsolatod a nyelvtanulással, milyen nehézségeid voltak?

Rólam azt kell tudni, hogy nagycsoportos koromtól kezdtem nyelvet tanulni, de akkor még németet. Amikor az általános iskolát befejeztem, informatika szakra mentem tovább, ahol úgy gondoltam, nekem az angolra lenne szükségem. Tulajdonképpen középsikolától tanítottak engem angolul. Az volt a pechem, hogy nem is szerettem nyelvet tanulni, mert a némettanulásom során nem volt jó tanárom, és sajnos ezt a tendenciát vittem tovább az angollal is. Ott is folyamatosan olyan tanárokba futottam bele, akik szerintem nem jól tanítottak. Nagyon nehezen sikerült eljutnom az érettségiig és a vizsga sem volt nekem könnyű. Utána amennyire lehetett, próbáltam hanyagolni az angolt a rossz tapasztalatok miatt. Mindig csak annyit tanultam, ami elengedhetetlen volt. Azt sem mondhatom, hogy tanultam, hanem inkább rám ragadt a mindennapi használatban, hiszen az informatika nyelve tulajdonképpen az angol.

Mennyire volt fontos számodra, hogy megtanuld az angol nyelvet, mi motivált?

Két okból döntöttem úgy, hogy mégiscsak szeretnék megtanulni angolul. Az egyik az volt, hogy a szakmámban eljutottam egy olyan szintre, hogy mind az oktatóanyagok, mind a szakmai konzultációk nagyrésze már angolul zajlik, és én úgy éreztem, hogy pont azokat a nüansznyi különbségeket nem értem meg, amik a lényegek. A másik pedig az, hogy nagyon szerettem volna külföldre utazni, voltak lehetőségeim is, de mindig attól féltem, hogy amiért nem tudok angolul, “eladnak” vagy nem tudok megkérdezni ezt-azt. 

"Aztán egyszercsak belevágtam egy munkahelyváltásba, ahol amúgy is nagyobb hangsúlyt kellett fektetni az angolra, és ez adta meg a löketet ahhoz, hogy elkezdjek angolul tanulni.."

Mit tapasztaltál a Don't Panic Nyelviskolában? Miért ezt a nyelviskolát választottad?

A Don’t Panic szintfelmérőjén tőmondatokban tudtam beszélni, de igazából csak egymás mellé dobáltam a szavakat, és Elementary, azaz újrakezdő szint jött ki a beszédemben. Ha nagyon akartam, “kézzel-lábbal” meg tudtam magam értetni, de tényleg csak az alap dolgokat. Nagyon erős volt a motivációm, hogy végre normálisan meg tudjak szólalni angolul.

"Azért választottam ezt a nyelviskolát, mert beszédközpontú angolt hirdetett. Nem szerettem sosem száraz nyelvtant tanulni. Nekem nem arra volt szükségem, hogy le tudjak írni dolgokat, mert azt megoldottam akár google fordító segítségével is. Inkább az kellett, hogy meg merjek szólalni. Így beiratkoztam, és már azon a héten tudtam is kezdeni ráadásul szombaton is tudok órára járni."

Az első óra előtt nagyon be voltam tojva, az óra kezdetekor konkrétan rettegtem. Nekem az angolul való megszólálás annyira félelmetes volt, hogy amikor például felhívott egy supportos, mert véletlen meg volt adva a számom, akkor én eljátszottam, hogy nem hallom, és lenyomtam a telefont. Tehát odamentem órára, előtte szerencsére tudtam beszélgetni is egy kicsit a tanárral, és amikor elkezdődött az óra, szerintem olyan negyed óra kellett, hogy feloldódjak. Utána már elmúlt a rettenetes félelem, mert folyamatosan azt éreztem, hogy segítve vagyok. Nem azt várták el tőlem, hogy olyan dolgokat mondjak, amiket nem tudok, hanem próbáljam meg magam úgy kifejezni, ahogy tudom, és majd utána fejlesztünk ezen. Ez így nagyon jó élmény volt. Nyilván az első online órám előtt is éreztem ezt a félelmet, de utána a második órára abszolút nyugodtan mentem. Ez nagy löketet adott nekem akkor.

Az elején még nem annyira éreztem a fejlődést, inkább akkor kezdtem érezni, amikor kezdtek cserélődni azok, akikkel együtt jártam órára, és ott is meg tudtam állni a helyem, mert voltak olyanok, akik magasabb szinten voltak nálam. Az is sokat számított, amikor olyan hallgatók érkeztek, akik az Elementary szint elején tartottak, és már én kezdtem el nekik segíteni. Az első szintlépésemnél nagyon meglepődtem, mert abszolút nem gondoltam, hogy megértem erre. De a tanáraim javasolták, hogy próbáljam meg az eggyel magasabb szintet, a Pre-Intermediate-et. Pont emiatt az első magasabb szintű órámon újra izgultam, de már nem rettegtem. A megszólalástól már egyáltalán nem féltem, hanem az aggasztott, hogy mekkora lesz a szintkülönbség köztem és a többiek között. Utólag azonban azt gondolom, hogy jót tett akkor az a hirtelen jött szintlépés, bár pont elkezdtem magam komfortosan érezni Elementary-n. Ha nekem megnyitott az iskola egy magasabb szintet, akkor ha lehetett, én már csak ezekre az órákra jártam. Lehet, hogy az első 1-2 hétben ilyenkor kicsit megizzadtam és küzdöttem, de jobb volt, mert nem ragadtam meg a komfortzónámban.

Mi történt veled azóta, hogy "nempánikoló" lettél?

Azóta már Intermediate szintre is felléptem, és a közepénél tartok. Jelenleg éppen pihentetem az angoltanulást, de tervezem folytatni. Viszont nagyon jó élményeim voltak az angollal. Még a Pre-Intermediate szintre jártam, amikor volt egy állásinterjúm, ahol át kellett váltani angolra. Nem beszéltünk sokat, csak 4 mondtatot, és az interjúztató le is állított, és azt mondta, hogy teljesen rendben van az angolom, nekik ez megfelel. Utána elmentünk nászútra Egyiptomba, ahol bár be voltunk biztosítva, mert volt asszisztenciánk az utazási iroda miatt, de abszolút nem jelentett nehézséget megértetni magam, vagy megérteni, amit kértek tőlem. Nagyon jól elboldogultam, és ebből az élményből kifolyólag elkezdtük szervezni a következő utazást Mallorcara. Ott semmi segítségünk nem volt, én intéztem mindent, én leveleztem a hotellal, én intéztem a becsekkolást. Óriási élmény volt, hogy zokszó nélkül megoldottam bármit. Kinyílt a világ, mert folyékonyan beszélek angolul.

"Úgy érzem, teljesen megérte a befektetett munka és a pénz. Ez számomra sosem volt kérdés. Hamarosan folytatom tovább, bár most úgy érzem, hogy az Intermediate szinttel teljesen jól el tudnék lenni, de jó lenne, ha még jobban menne, és el tudnék jutni egy tárgyalóképes nyelvtudásig. Onnantól bármilyen lehetőség nyitott lenne számomra.
Üzenetem azoknak, akik hezitálnak, mert félnek belevágni abba, hogy mások előtt meg merjenek szólalni angolul, hogy menni kell, ki kell próbálni, mert bármelyik tanár nagyon segítőkész, akinél tanultam. Csak így fogsz tudni fejlődni."

TOP ÉLMÉNY

Amikor Egyiptomban voltunk, az egyik legjobb élményem az volt, hogy kinn feküdtünk a strandon, és jött a hotel barbere, hogy ajánlja a szolgáltatásait. Elkezdtünk beszélgetni, hajvágásról, szakállakról, tehát számomra teljesen ismeretlen témáról. Ő elmondta, hogy milyen kezeléseket szeretne csinálni, én is elmondtam, hogy mit szeretnék, mit miért nem szeretnék. Beszéltünk még a budapesti barberomról is, hogy ő miket szokott csinálni. Minimum negyed órát beszélgettünk, és ezen teljesen meglepődtem. Minden gond nélkül megértettem őt, ő is engem. Fantasztikus élmény volt.

Te is úgy érzed, hogy szinte lebénít a félelem, ha angolul kell megszólalnod?
Tamás is így érezte magát, és milyen jó, hogy nem elégedett meg ennyivel. Te is add meg magadnak az esélyt, a www.dontpanicnyelviskola.com oldalon keresd meg a hozzád legközelebb eső Don’t Panic Nyelviskolát, hogy rövidesen a te sikereidről  is beszámolhassunk.

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel is!

Facebook