Sikersztori sorozat:
Kovács Ágnes

A cikk hossza: 3 perc

Kovács Ágnes, a kecskeméti Don’t Panic Angol Nyelviskola diákja egy évvel ezelőtt vágott bele #dontpanic kalandjába.
Intermediate szinten kezdett, példaértékű tanulási vágyának és magas szintre fejlesztett önálló tanulás technikájának köszönhetően tehát már nem volt kezdő és a fejlődése azóta is töretlen. Ágnes történetéből sokat tanulhatunk arról, miként érdemes hozzáállni a nyelvtanuláshoz, ha sikeresek szeretnénk lenni.

Mit kell tudnunk rólad, mesélnél magadról?​

51 éves vagyok, van egy 22 éves lányom, a férjemmel együtt vezetjük a családi vállalkozásunkat, acélkereskedelemmel foglalkozunk. Imádok olvasni, táncolni és utazni.

Milyen kapcsolatban voltál az angol nyelvvel, mielőtt megismerkedtél a Don’t Panic Angollal?

Középiskolásként tanultam négy évig angolt, ami nem most volt, de már akkor megkedveltem ezt a nyelvet. Mindig úgy éreztem több az az ember, aki nyelveket beszél, persze nem pejoratív értelemben. Körülbelül tíz évvel ezelőtt alakult úgy az életem, hogy lett elég szabadidőm és persze anyagi lehetőségem is angolt tanulni. Magántanárral kezdtem, majdnem az alapoktól indultunk. Nagy hangsúlyt fektetett a nyelvtanra, de szavakat önállóan tanultam, mégpedig úgy, hogy a témához kapcsolódó szöveget lefordítottam, majd magyarról angolra fordítva megtanultam. Ez nem azt jelenti, hogy kívülről tanultam meg a szöveget, de ha elolvastam a magyar szöveget, utána el tudtam mondani ugyanannak az angol megfelelőjét. Időről időre éreztem a fejlődést és arra is figyeltem, hogy a tudásom ne csak elméleti tudás legyen, például én foglaltam a családnak szállást a nyaraláshoz és én  leveleztem angolul a szállásadóval. Közben azért keresgéltem új lehetőségeket, kipróbáltam kurzusokat és elkezdtem Netflixen angolul filmeket is nézni, de úgy éreztem kell valami új, valami nagyon más, hogy szintet léphessek.

Mennyire volt fontos számodra, hogy megtanuld az angol nyelvet, mi motivált?

Mindig is kerestem a lehetőséget, hogy tovább léphessek. A lányom felnőtt és most Londonban tanul, van pár közeli külföldi barátja és ez nekem is új lehetőség a nyelvgyakorlásra.

“A motivációm tulajdonképpen csak saját magam igénye, hogy tudjam a nyelvet és ha utazunk, magabiztos lehessek.”

Messze nem voltál már kezdő tehát, amikor egy évvel ezelőtt a Don’t Panic Angol kecskeméti Nyelviskoláját válaszottad. Mesélsz nekünk az első #dontpanic tapasztalataidról?

Megláttam a Facebookon, hogy Kecskeméten is lesz iskola és mivel társasági ember vagyok, akinek fontos a személyes kapcsolat, vettem egy nagy levegőt és jelentkeztem a szintfelmérőre. A szintfelmérőtől nagyon tartottam, mert a nyelvtan és az írásbeli teszt nem az erősségem és arra is gondoltam, hogy vajon nem fognak-e kinevetni és vajon én leszek-e a legidősebb? 🙂 Hát nem, nem nevettek ki és nem én vagyok a legidősebb sem. 🙂

“Számomra fontos volt, hogy a Don’t Panic Angol Nyelviskolában több lehetőségem van beszélni és az első fogadtatás is fantasztikus volt. Andi és Gyöngyi úgy vártak, mintha ezer éve ismernének, a tanár aki fogadott beinvitált, pár szót váltottunk magyarul majd áttértünk angolra és meg is volt a felmérő. Ráadásul ennek eredménye alapján oda soroltak be, ahova gondolatban én is helyeztem magam.”

Azóta eltelt közel egy év. Hogy érezted magad az elmúlt egy évben, miként értékelnéd Don’t Panic Angolnál töltött időt?

Igen, szeptemberben lesz egy éve hogy a kecskeméti nyelviskolába járok. Először egy 100 órás intermediate kurzust végeztem, és nemsokára letelik az 50 órás upper intermediate bérletem is. Én inkább alulértékelem a tudásom mint felül, de biztosan fejlődtem. Amikor időm engedi tanulok a szókincsfejlesztő online programmal és a könyveket is forgatom. A tanáraink kiválóak, segítőkészek. Elsősorban a beszéden van a hangsúly, de időről időre elővesszük a nyelvtant is, és nyilván a többi tanuló is motivál és tőlük is tanulok. Ha van olyan téma ami éppen foglalkoztat bennünket, akkor arról is beszélhetünk, több tanár több kiejtés, ez is előny, valamint az is, hogy akár heti 3-4 alkalommal is mehetek órára ami sokkal hatékonyabb mint ezt megelőzően a heti 1 alkalom.

Számodra a határ a csillagos ég, efelől nincs kétség. Milyen terveket szövögetsz az angollal kapcsolatban?

A terveimet illetően, ez a hobbim, ezért mindhalálig tanulom és ez egy közösség is, ahol nem csak tanulhatok, de gyakorolhatom is a beszédet.
Az a véleményem, hogy hiába érném el a kívánt szintet, ha nem használom eleget akkor nagyon hamar megkopik a tudás. Így azt tervezem, hogy még sokáig veletek leszek. Még nem érzem, hogy újabb szintet ugornék, de már olvasok és nézek angol nyelvű híreket és ez is fejlődés. Nem tudom hol tartok, mert mindig van hova fejlődni és jobb szerénynek lenni mint lebőgni. “There is room for improvement”

 

Ágnes kitűnő példája annak, hogy kellő akarattal, tanulási vággyal és persze a megfelelő tanulástechnikai módszerekkel a magabiztos angol tudás nemcsak egy kergetnivaló álom, hanem egy elérhető és reális cél.
Ha te is szeretnéd végre valóra váltani az álmod és büszkén, magabiztosan angolul beszélni, a www.dontpanicnyelviskola.com oldalon keresd meg a hozzád legközelebb eső Don’t Panic Nyelviskolát, hogy rövidesen a te sikereidről  is beszámolhassunk.

Ha már a diákunk vagy és szeretnéd világgá kürtölni mennyit fejlődtél és büszkén mesélnél magadról, akkor sok szeretettel várjuk leveled a dina.szilagyi@dontpanicnyelviskola.com címre.

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel is!

Vegyél részt egy ingyenes próbaórán bármelyik Don’t Panic Angol nyelviskolában vagy online!