Lomb Kató öröksége a nyelvtanulók számára
A cikk hossza: 2 perc
Nyelvtanulásaim során a legtöbb inspirációt Lomb Katótól kaptam. Ő az örök példakép: tolmács, fordító, a világ első szinkrontolmácsainak egyike volt. Nem is igazán a magas számban használt idegen nyelvek miatt kedvelem nagyon, (ahogy Ő fogalmazott, összesen tizenhat nyelvvel keresett pénzt, de ennél többet ismert), hanem a nyelvekhez való hozzáállása miatt.
Mindegyikhez nyitottan, barátként fordult, és még ha kényszer vitte is rá, képes volt lazán – és nem kis meglepetésre – a legtöbbet autodidakta módon elsajátítani. Lingvistának nevezte magát, s ezzel arra utalt, hogy a nyelveket praktikus célból, saját érdeklődésének kielégítésére tanulja. Én hiszem, hogy ez a kulcs a nyelvtanulásban. Számos magántanítványom példája igazolja ezt. Azok, akiket a kényszer szülte muszáj vezetett (mert KELL az érettségi, KELL a nyelvvizsga a diplomához, KELL a munkahelyre) de érzelemmentesen (vagy még rosszabb: utálattal) fordultak a nyelv felé, iszonyúan szenvedtek vele, és előbb utóbb kialakult az az ördögi kör, amiből nagyon nehéz kitörni. Ha nincs kedved tanulni, hiányzik a kötődés a nyelv iránt, kevesebb ragad meg.
Jön a gát az agyban: én erre nem vagyok képes, nincs nyelvérzékem, és a gondolatok teremtő ereje máris blokkolja a sikerhez vezető utat. Na, ebből a kútból kimászni a legnehezebb. Ezzel szemben, akit érdekelt, és szeretettel tanulta, az szárnyalt. Sokkal hamarabb felfogta a nyelvtant, megtanulta a szavakat, értette a lényeget.
Tudom én, hogy nem lehet varázsütésre megszeretni egy nyelvet, de a kezdeti hozzáállás nagyon sokat számít. Ahogy Lomb Kató életcélja sem a nyelvtudás, hanem a nyelvtanulás volt, úgy nekünk is meg kellene tanulnunk azt, hogy a nyelvtanulás legyen része az életünknek. Sosem leszünk vele készen, de jobbak és jobbak lehetünk.
Csodálkozzunk rá, hogy mennyire logikus a nyelvtani felépítés, vagy milyen viccesek a kivételek, de megcsóválhatod a fejed: Istenem, ezek az angolok! Játsszunk vele, énekeljünk vele, olvassunk, írjunk vele, de legfőképpen beszéljük! Mindig, mindenhol, szakadatlan. Gondolatban, vagy hangosan – amikor lehet. Kössük magunkhoz! MI az, ami bennünket érdekel? A receptek, a humor, a divat, az utazás, életrajzok, filmművészet, zene, műszaki leírások? Mindig könnyebb azt tanulni, ami közel áll hozzánk. Magunknak tanuljunk, ne másnak. Azért, mert ÉN akarom. Nem másnak megfelelni, csak saját magunknak.
Nem azt kell keresni, mit nem csinálsz jól! Sokszor úgy érzem, mi magyarok hajlamosak vagyunk az önostorozásra, saját magunk érdemeinek lekicsinylésére – egészen gyerekkorunktól kezdve. Le voltam döbbenve egy osztályfőnöki órán, amikor a diákjaimmal a személyiséggel kapcsolatos mellékneveket gyűjtöttük össze. Hihetetlen volt, mennyi negatívat fel tudtak sorolni, és alig pár pozitív tulajdonságot. Ezt érzem a nyelvtanulás kapcsán is: ahelyett, hogy annak örülnénk mennyi mindent tudunk, arra koncentrálunk, mennyi minden hiányzik még.
De vajon a saját anyanyelvünkön tökéletesek vagyunk? Tudunk minden helyesírást? Ismerünk minden szót? Nincsenek tájanként más kiejtésünk, szóhasználatunk? De bizony! Akkor hogyan is várhatnánk el magunktól, hogy egy idegen nyelven tökéletesek legyünk?
Ezt is szeretem Lomb Katóban: azt mondta, a nyelv az egyetlen dolog, amit rosszul csinálni is jó! És igaza van! Meg tudod venni a török bazárban a barátaidnak, családtagjaidnak szánt ajándékot anélkül, hogy tökéletes lenne a nyelvtanod? El tudod küldeni a turistát a Halászbástyához a felszólító módon való agyalás nélkül? Persze! Ez a lényeg!